kelletlen tologatva asztalomon
a milliméterpapírt újra az eszembe jutsz— ahogy keresztre feszítettél,
gondolatban magad mellé temettél, néztél és kinevettél amiért nem láttam
megfeszítve a szépet magam körül, mert csak téged néztelek és közben szinte
hallom
közös gondolataink és emlékeink
pusztulását; csöpögve száradnak az idő tengelyén:
lassan cseppenként vesztve el a megfoghatatlant (ami nélkül még
sincs kész
az egész) hogy d e r é k s z ö
g e k k é: négyzeteké és kockákká
satnyuljanak. tudom a nagy
tengelyekbe
minden bele-, azokon belül,
pedig
kifér, de végül mindig
ki marad az
én
pont vagyok
egy pont vagyok csak ott, ahol
a tér és az idő két tengelye
összeér
pont vagyok és arra kérlek,
most te is csak egy
pont legyél, mert a derék- és
négyszögek burkolatán két
pont néha egy nagy körben
egymással gömbként— összeér
összekuszált vonalak a finom
ráncok az arcodon és a tenyereden,
maga ez az élet kilúgozott
világunknál nézd ez mind több …kérlek csak
a kedvemért egy pont legyél,
hogy a négyzetek között gömbé lehessünk mert
érzem,
hogy ahogyan te tetted velem,
most
úgy vágyom én is
összekuszálni ezt a ronda
és szabályos tájat_____,
