München II

Neue Pinakothek, kedvenc képeim Münchenből


A szakdolgozat védés

Az egyetemi előadások alatt megszokott hévvel száll vitába most is Theodor. Csakhogy osztálytársai helyett most mestereit igyekszik a sarokba szorítani. Előtte semmi sem szent, legyen szó a metafizika bármelyen széles-körben elfogadott paradigmájáról is,mert Theodor tudja, hogy az igazi tudós soha nem hátrálhat meg. A mesterek ellenvetéseit hallgatva egyre biztosabb, csak ki kell állni igazáért, a tudomány igazáért, és minden megvilágosodik, ő pedig igazolódok bírái előtt. Mert Theodor abban hisz, ami le van írva, azt tartja tudománynak, ami fényt vet a felcsapott könyvek lapjaira, hogy mindenki láthassa az összegyűjtött tudást. Theodor még nem vette észre, mesterei egy másik világhoz tartoznak. Egy olyan világhoz, amiben egyéb megfontolások mentén, mintha szándékosan a tudatlanság fátylát húznák az érdeklődők elé, megőrizve a tudás élvezetét, és értelmezését, egy piciny kör előjogának. Ezért Theodor nem veszi észre: minél jobb érvekkel siet saját védelmére, tanáraiban annál nagyobb harag gerjed. Világukat veszélyezteti. A metafizika mestere, a tiszteletben álló Friedrich professzor döbbenten hallgatja a rendhagyó érvelést, miközben a kollégája a fülébe már az idegláz szót suttogja.

München

a város

Miközben hangtalanul siklik a vonat a havas tájban, valahol 200 és 230 km/h közötti sebességgel. megnyugtató érzés belesüppedni a székbe. Én mégis végig az ablakhoz préselem az orromat, mint valami gyerek, a kíváncsiság zsírnyomát hagyva az üvegen. Barátom, M, meghívásának eleget téve indultam az útra, hogy London és Budapest után az ő otthonában találkozzunk.

Síkok, egyenesek és szögek. Nyílt terek, amelyek úgy csatlakoznak egymásba, hogy az intimitás rejtet zegzugaival leszámoljanak. Ez a benyomás kísér sétáinkon. Elnézve az épületeket nekem úgy tűnik, aki ebben a nyitottságban, szinte orvosi sterilitásban nem találja meg a szépet, annak nem fog tetszeni a város. 

Aztán csalódom: csúcsdíszek között megbúvó róka és terpeszkedő béka a kovácsoltvas díszen emlékeztet, a építészetben itt is megjelenik a meghittség, a humor és úgy egyáltalán az emberi kaotikusság kifejeződése,csak máshol és máshogy kell keresni, mint egy olasz kisvárosban.

Út a pokolba — egy modern kódex keletkezése

Liber Novus: Carl Gustav Jung Vörös Könyve

Az új évezred második évtizedében már egyre kevésbé lehet hinni a csodában. Ha mégis lát valami csodásat, akkor inkább el sem akarja hinni az ember; C. G. Jung rengeteg publikált könyve mellett volt egy, a közelmúltig kiadatlan, a nyilvánosság elől elrejtett mű. Leginkább József Attila Szabad Szabad-ötletek jegyzékéhez tudnám hasonlítani, mert mindkét esetben a kényes tartalom miatt döntött a szerző az íróasztal fiók mellett, illetve mindkét mű a szerző lelki egészsége helyreállítására tett kísérleteként keletkezett.

Maga a témán kívül is döbbenetes alkotásról van szó. Jung a munkája és magánélete mellett egy lexikonméretű, több ezer oldalas, gótbetűkkel megírt és kézzel illusztrált kéziratot készített. Az elkészült művet végül soha nem adta ki, ugyanis Jung félt, hogy visszavonják doktori címét, ami elnézve a kéziratot jogos félelemnek tűnik.

A Vörös Könyv Sonu Shamdasani Jung-kutató szerkesztésében jelent meg  2009-ben, több, mint ötven évvel azután, hogy Jung befejezte az írást.  Nemcsak egy szép könyv vált hozzáférhetővé, de jelentős is, mert Jung az aktív imagináció technika kikísérletezését dokumentálja benne. Az analitikus pszichológia,  az egészségtörténet és a Jung kutatók ezzel kaptak egy kis házi feladatot; bőven lesz miről írni, hogy kontextusba helyezzék az újonnan megjelent anyagot.

        

Az alábbi videón (16. perctől) Shamdasani beszél a könyvről.