Senki nem szeret több adót fizetni, pedig csak ez, illetve a kemény munka az, ami megnyeri a háborút, legyőzi a tengelyhatalmak hadigépezetét. Bizonyosan a képzelőerőm korlátaiból ered, hogy a dicsfényben úszó amerikai hadiipar képe előtt (a zárójelenetben) mindig hitetlenkedve állok.
Igazi klasszikus: egy tőkést, egy farmer, egy politikus és egy munkást kísért a kommunizmus házaló ügynöke. Szerencsére az utolsó pillanatban felébred a nemzeti öntudatot és józanságot megtestesítő, padon szundikáló szereplő, aki lerántja a leplet a gonosz mesterkedésről. Bebizonyítja, hogy az amerikai ipar eredményei a demokratikus társadalmi berendezkedésből erednek, illetve statisztikailag alátámasztja, hogy Amerika vezető jóléti hatalom. Ezután a kirobbanó lincshangulatban közös összefogással üldözik vissza Oroszországig az ügynököt.
Der Fuhrer's Face
Így néz ki, amikor Donald Heil Hitlerbe vágja magát. Egy letűnt kor félelmei válnak valóra a rajzfilm kockáin: kevés kávé, hosszú munkaidő és vasfegyelem az elnyomók üzemében. A videónak külön kis története van, amire itt nem térek külön ki. Állítólag a film alatt futó dal igazi sláger volt a maga idejében.
Education for Death
A hitleri Németországban felnövő Hans életét az agresszió határozza meg. Az árja felsőbbrendűséget hirdető társadalom kitermeli a tökéletes katonát, aki azt látja, amit párt akar, hogy lásson, azt hallja, amit a párt akar, hogy halljon, és azt cselekszi, amit a párt elvár tőle. Csak egy gondolatok nélküli alak a félelmetesen menetelő tömegben. A kilúgozott személyiségű főszereplő iránti empátia azon a ponton válik lehetetlenné, amikor eggyé lesz a masírozó tömeggel. De ijedségre semmi ok; az egykori személyiségek megtört életére hamarosan csak sírkövek emlékeztetnek .
*
Ami közös ezekben a filmekben, és ami megragadta az érdeklődésemet az, hogy mindegyik film a maga nemében igazságokat mutat be; ugyanakkor valahogy mégis elfogadhatatlan módon teszik ezt. Tovább megyek: ezekben a propagandafilmekben, és könnyen lehet, hogy ez a műfaji sajátossága, a szembeálló felek harcukban - mivel ugyan azokkal az eszközökkel élnek - megtalálják a közös talajt. A hatást tovább erősíti a téma komolysága és a rajzfilm műfaja közötti.
A filmek (The spirit of '43 és a Der Fuhrer's Face és a "make mine Freedom" is) a háborús erőfeszítéseket azzal magyarázzák, hogy így lehet elkerülni egy kényelmetlenebb élet kellemetlenségeit - kivált a hosszabb munkaidőt és a magasabb adókat. Az Education for Death-ben gyakorlatilag nem történik más, mint az egyén és a tömeg egybemosása által a náci Németország katonai megsemmisítésének racionalizálása. A "make mine Freedom"-ban a kényelmes élet áll szemben az elnyomással (bár itt már megjelenik a szólásszabadság kérdése is). Ugyanakkor az iparágakról és a lehetőségekről szóló része a mesének pontosan olyan gyakorlati problémákba ütközik, amiket Chaplin Egy király New Yorkban című filmjében boncolgat.
Tehát a kényelmetlenség az az, hogy ezek az érvek egy ország polgárainak szubjektív érdekeit védik, miközben üzeneteikben ezek objektív igazságoknak tűnnek fel. Más szemszögből, akár ugyanígy elkészíthette volna őket a „másik”, a szembeálló hatalom. Csak az uniformisokat kellett volna megváltoztatni és egy-két helyen a szöveget. Így ezekben a filmekben a szembeálló felek bizonyos értelemben egyenlőkké válnak. Persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy a filmek maguk nem jól komponáltak; még azt sem, hogy nem jó célt szolgáltak. Viszont az eszközeikben megmutatkozó egyszerűség problematikus; azzal, hogy "rossz" eszközökkel érik el a kívánt célt, túl nagy áldozatot hoznak. Míg az érdekek a logika álarca mögé bújnak, addig pont azok az elvek, amik egy nyugati társadalom fő pilléreit jelentenék maradnak ki a jelenetekből. A jóllakottság viszont önmagában nem a demokratikus államforma ismérve. Ez a mentalitás pontosan arról a kétszínűségről árulkodik, ami ahogy az akkori, úgy a kortárs kultúránkat is meghatározza. Erről a problémáról kicsit másként már írtam.
Hogy ezt lehet másként is csinálni, arra bizonyíték Chaplin diktátora. Chaplin azért is érdekes, mert míg az Egy király New Yorkban egy szocialista beállítottságú kritikát ad a kortárs Amerikáról, addig a A diktátor zárójelenetben konkrétan a náci múltja miatt vitatott Heideggertől származó gondolatokat vonultat fel a náci elnyomás ellen. Itt sem számít a cél eléréséhez használt eszköz, ugyanakkor a logikusan felvonultatott, kifinomult gondolatok egy érzékeny és empatikus ember igazságszeretetét tükrözik.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése