Az utóbbi időben fogmosáskor egy kisiklott életet láttam a tükörben; az esti műszakot a kekszgyárban. Alatit és Mohameded amint a gépzajt túlkiabálva helyreigazít a gyártósor mellett. A nappali rosszkedvet, végtelen cinizmust és az egyre inkább állandósuló szorongást. Olyan embernek szeretem elképzelni magamat, akinek az egyéniségét nem kezdi ki semmilyen vihar. Aki a legnehezebb helyzetekben nemcsak a hidegvérét képes megőrizni, de a cselekvőképességét is. Ezért Baudelaire-rel szemben én mégis a sirályokat kedvelem jobban. Mert a legnagyobb hóviharban, amikor a többi madár fedezéket keres, a sirályok akkor is repülnek. És amikor a többi madár fázva várakozik a csatornák partján, a sirályok akkor is úszkálnak a vízen, ami csak azért nem fagy be, mert folyik. Egyszer azt írtam, egy versemben „tudom titokban kárognak a verebek/ és álmukban nagy dolgokat tesznek az emberek”. Ez akkor volt, amikor még szép verseket volt kedvem írni.
Amikor a munkaközvetítőnél a titkárnő kezébe csúsztattam a reklámszatyrot a vasbetétes munkásbakanccsal csöndes öröm fogott el. Vége van valaminek az életemben ami, remélem, soha többé nem ismétlődik meg. Tisztában vagyok vele, hogy a szégyen nem a segédmunka elvégzése, hanem önmagunk megtagadása a mindennapokban. Hogy a munka nehézsége nem a feladatok elvégzésében, hanem azok végtelennek tűnő ismétlésében van. És már azt is tudom, hogy verselni, vagy híres filozófusokról írni, amennyire szép dolog, annyira nem egyenlő azzal, hogy az ember feldolgozza a nehézségeket. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nekem nem sikerült maradéktalanul.
Pár nappal és világokkal később a Rákóczin vásárlás közben szóba elegyedtem egy eladóval. Percekig beszéltünk az időjárásról és mindez, hogy megtehetem, ráadásul az anyanyelvemen: csöndes örömmel töltött el. Az elmúlt időszakban önmagamon is meglepődtem: a külföldi könnyű élet választása a hazai nehézségekkel szemben eddig egyértelmű volt a számomra. De a valós kihívásokra, azt hiszem soha, nem készültem fel. Magyarország. Ez a név lassan szitokszóvá válik. Az érem másik oldaláról csak két példa: egy barátom K. egy évig keresett a szakmájába vágó állást. De talált és most jól érzi magát itthon. Apukám reggel azzal fogadott, hogy szerény reggelit tud csak adni. Hát olyan kenyeret, amit ettem, nem lehet kapni a holland boltokban. Azért a sonkáért meg nagyon sokat kellett volna kint fizetni. Apróságok, egy tányéron bőven elférnek, de bennük egy egész világ van feltálalva.
Azért Hollandiának voltak bizonyos előnyei is a számomra. Bebizonyítottam magamnak, amiben Málta után kételkedtem: hogy képes vagyok dolgozni. Ez a blog maga, aminek az indítására Gábor kollégám beszélt rá, amiért nagyon hálás vagyok neki. Pár hét múlva utazom tovább, addig is: a sirályokat továbbra is tisztelem és csak remélni tudom, hogy egyszer fel tudok nőni ahhoz a méltósághoz, amivel az állatok élnek.
szeretem olvasni...
VálaszTörlés