Mintha közöm lenne hozzá...

Mintha közöm lenne hozzá, engem úgy talál meg a baj, kitárt szárnyakkal, közelít. 

Baljós hangulat lett úrrá rajtam, ahogy észrevettem, a két ablaktábla között, az üvegtörmelék alatt fekve az állatot. Kiömlött belsőségekre és felszakadt mellhártyára gondoltam. De csak egy üvegszilánk volt a szemén, amit a sokk miatt nyugodtan hagyott eltávolítani. Kicsit később az egészséges életösztön úgy hajtotta el tőlem, mint aki tudja mi a dolga ezen a világon: a legközelebbi ágon megpihent, megtisztította magát, csak, hogy még tovább repülhessen.

Mindig megdöbbenek mennyire strapabíró teremtmények a madarak.

Edinburgh

Csak feküdtem ott, azon a dohányszagú kanapén és tehetetlenül bámultam felfelé, néztem a mennyezetet. Nyomasztóan fehér volt, fehér a fekete éjszakában. Azaz inkább nyomasztóan szürke. Szokásomhoz híven ismét egy különös érzésről fogok írni; arról, amit az utazó érez, ha bánat éri egy gyönyörű városban, vagy amit az egymást átölelve csókolózó pár érez, amikor rájönnek, hogy nem egymásnak vannak teremtve, és mosolyogva kettévál az egy.