Egy könyv margójára

/az artikulált szervuszokkal

köszönő régi jó barátok között,

és a tudósok világában (amiben gépekkel

vívják majd a következő háborúkat)/

add fel önmagad

de ha mégis felsejlik

és az olcsó parfümön átüt 

a bőr friss illata

közelebb hajol az ember,

hogy a széttárt könyvben

olvasni kezdjen és

vékony betűivel 

a nyomdából kikerült lapokra

olvasva írja saját történetét

mert a többi csak fecsegés, 

a van a nincsen: 

igazán

csak a szó-, és a sorközökben élünk és

olvasva írjuk magunkat bele ebbe a világba

Mese a négy emberről és a filozófusról

Ez a mese négy emberről szól. Úgy hívták őket: Mindenki, Akárki, Valaki és Senki.

Történt egyszer, hogy egy nagyon fontos feladattal kerültek szembe. Kéréssel fordultak hát Mindenkihez: ugyan, végezné már el!  Mivel Mindenki biztos volt abban, hogy Valaki majd csak meg fogja csinálni, ezért - noha Akárki is képes lett volna rá -  jó ideig Senki sem fogott hozzá.

Egyszer csak Valaki méregbe gurult: hiszen ez Mindenki dolga! Azonban Mindenki titokban arra gondolt, hogy majd bolond lesz éppen ő bajlódni egy olyan munkával, amit Akárki el tud végezni. Eközben Senkinek nem tűnt fel, hogy Mindenki ügyesen kibújt a feladat alól . . .

A vége az lett, hogy Mindenki megorrolt Valakire, mert Senki nem volt hajlandó arra, amit Akárki megtehetett volna.

És akkor jön a filozófus, komoran, ahogy a todtnaubergi erdőkből alászállni illik:

"Az akárki mindenütt ott van, úgy azonban, hogy már mindig is elsomfordált onnan, ahol a jelenvalólét döntésre kényszerül. Minthogy az akárki mégis minden ítélést és döntést megszab, a mindenkori jelenvalólét válláról leveszi a felelősséget. Az akárki mintegy megengedheti magának, hogy >>bárki<< állandóan rá hivatkozzék. A lehető legkönnyebben vállal mindenért felelősséget, mert senkinek sem kell semmiért sem kezeskednie. Mindig az akárki >>volt<<, és mégis azt mondhatjuk, hogy >>senki<< sem volt. A jelenvalólét mindennapiságában a legtöbbet az teszi, akiről azt kell mondanunk, hogy senki volt."

Heidegger, 1926 (2007). Lét és idő: 155 p. 

Szapphikus szerelem egy szürrealista diktatúrában

Ez az a mesevilág, ami felnőtteknek szól: a látvány Picasso, Esher és Dali képeit idézi, míg gondolatban talán leginkább Orwell állatfarmját hozza. A két női főszereplő lebilincselő, annyira, hogy egészen belepirultam, amikor a film közepe felé már egészen világossá vált, hogy a kéményseprű lányosra vett figurája valójában egy fiút takar. A király titkos szalonjától a földalatti legmélyebb kínzóbugyrokig vezető menekülés és az egyenlőségre törő szerelem, gondolkodtató rajzfilm felnőtteknek, amit önmagában a látványvilága miatt is érdemes többször megnézni.   

Az utazó és a jegyárus

Mintha már valaki bele is taposta volna a járólapok közé: facsart szárnyak, idegesen bólogató fej. A város hőfokán sugárzó, csikkekkel teleszórt kövön betegen rángatózó tollgolyó: csak egy galamb vergődése. Mégis közelebb hajol a jegyárus, mire a madár kicsit esetlenül, de két göcsörtösre kopott és feketére kormolt lábára állt, és elröpült. Az utca ugyan olyan lett, mint volt, mint az összes utca a közelben, és mint nagyon sok utca távolabb is. Elégedett mosollyal az arcán egyedül az utazó volt szokatlan rajta: a belváros felől érkezett, talpig feketében, akár a halál és egyenesen a jegyárus felé tartott.