Mintha már valaki bele is taposta volna a járólapok közé: facsart szárnyak, idegesen bólogató fej. A város hőfokán sugárzó, csikkekkel teleszórt kövön betegen rángatózó tollgolyó: csak egy galamb vergődése. Mégis közelebb hajol a jegyárus, mire a madár kicsit esetlenül, de két göcsörtösre kopott és feketére kormolt lábára állt, és elröpült. Az utca ugyan olyan lett, mint volt, mint az összes utca a közelben, és mint nagyon sok utca távolabb is. Elégedett mosollyal az arcán egyedül az utazó volt szokatlan rajta: a belváros felől érkezett, talpig feketében, akár a halál és egyenesen a jegyárus felé tartott.
Gellert kapott életek a kapualjakba vágódva várnak valamire, mások egyenesen csapódtak irodák műbőrfoteljeibe, de az utcán első ránézésre a legtöbb pálya kiismerhetetlen kerengés, az utazóé viszont az árus szeme közé tartott. "Szeretném megismerni a várost. Hol vagyok most, és merre van a közepe?" — kérdezi. A régi városfalakon belül, a három nemzetközi hírű szálloda szomszédságában az árus már megszokta az egyszerű kérdéseket:
— A belváros közepéből jössz, és amerre mész, arra van a legnagyobb közlekedési csomópont. — És az eladó elővesz egy térképet, amin mindent megmutathat.
— Nem, nem, nem, nekem egy másik térkép kell, ezen nincs rajta a város, csak a közepe. — az utazónak igaza volt ezért az eladó elővesz egy nagyobb térképet — És mi az, amit érdemes megnézni itt?
— Például a parlament…
— Azt miért fontos látni?
— Itt ülésezik az ország kormánya…
— Miért nézném meg azt az épületet, a magyarok sem azt az épületet nézik egész nap.
— Itt van a régi zsidónegyed a kávézói…
— ...turistáknak valók. Tudod mit, hagyjuk. Inkább mutasd meg a térképen, hogy hol laknak az emberek. — Mire a jegyárus megmutatja a térképen, hogy hol laknak az emberek, és elmondja, hogy milyen részeken kell vigyázni. — De ott van a szállás, ahova készültem. Miért nem ajánlod azt a helyet?
— Mert veszélyes.
— De a magyarok is ott laknak nem?
— Igen, sokan élnek arra.
— Akkor én is tölthetek ott egy pár éjszakát. Voltam már veszélyes helyeken. — és nevetve mosolyog: — Maradnék még, hogy mesélj a városról, de húz a csomagom — mutatja karját, amin valóban kidagadnak az erek; a lüktető vér helyette is mondja, hogy mennie kell.
Nem vesz semmit, csak a nagy térképet viszi magával: azt, amiből a nap során csak az az egy darab fogyott — a jegyárus, pedig újra megpróbálja eladni a jegyeket, amivel mindenki pár ezer forintért megnézheti a várost. Este, miközben lezárja a pultot, arra kulcsra gondol, amivel a fejben és szívben minden lakatot ki lehet nyitni; mert akkor nem kellenének a túrák, sőt: elutazni sem kellene, hogy elindulhassunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése