Érkezés a szárdok szigetére

A napszemüveges férfi elveszi a csomagomat — Csak önre várnak. Kérem arra menjen uram. — a hátam mögött szúrós arccal elmaradó biztonságiak egymás után szólnak rádióikba: „Igen most érkezett. Jó, zárhatják a folyosót.” A sofőröm megbízható alaknak tűnik, csak azt nem értem miért kellett egy egész buszt a rendelkezésemre bocsátaniuk… Bekanyarodunk a parkoló repülőhöz, ahol már minden készen áll. Mosolyogva sietek fel a lépcsőn, ahol szintén mosolygós utaskísérők fogadnak. Még egy kis papírmunka a pilótafülkében aztán légmentesen szigetelik az utasteret és indulunk. Igaz, hogy ez nem a magán Bombardier járatom; sajnos a pilótával, a másodpilótával, a légi utas kísérőkkel együtt egy tömött wizzair gépet várakoztattam.

Binder szétveri a zongorát

Mindig én vagyok a legfontosabb — mindig az én a legfontosabb. Aztán színpadra lép Binder Károly. Hagyja, hogy megtapsolják: pont annyi ideig, amíg elhelyezkedik a zongoraszéken, megigazítja a ruháját és leüti az első billentyűt. És ezen a ponton megváltoznak a viszonyok. Merülünk. Binder szóló zongoraest, Budapest Jazz Klub. Nem fogok úgy csinálni, mintha értenék a zenéhez, de aki erről lemarad, az kimarad.