Ez az a mesevilág, ami felnőtteknek szól: a látvány Picasso, Esher és Dali képeit idézi, míg gondolatban talán leginkább Orwell állatfarmját hozza. A két női főszereplő lebilincselő, annyira, hogy egészen belepirultam, amikor a film közepe felé már egészen világossá vált, hogy a kéményseprű lányosra vett figurája valójában egy fiút takar. A király titkos szalonjától a földalatti legmélyebb kínzóbugyrokig vezető menekülés és az egyenlőségre törő szerelem, gondolkodtató rajzfilm felnőtteknek, amit önmagában a látványvilága miatt is érdemes többször megnézni.
A dél-Európa világát idéző, egyszerre archaizáló és utópisztikus építészeti környezetben egy elnyomó rendszer teljes apparátusa kényszeríti ámokfutásszerű menekülésbe a bájos párocskát: a pásztorlányt és az előbb említett finomvonalú kéményseprű fiút. De éppen mielőtt túlságosan tolakodó lenne a munkás-paraszt idill, lép a szerelmesek segítségére egy igazi polihisztor, Madár-úr, aki intellektusát allűrjei kompenzálják.
Vesszőfutásuk során feltárulnak a látszatvilág titkai. A francia alkotóknak volt hova nyúlniuk inspirációért. Az utalások listája hosszú olvasmány. Számomra a meghatározó érzés XIV Lajos és a felsorolásból hiányzó Georges Bataille A szem története világának találkozását adja.
A szerelem valóban idillikus, a fiatalok menekülése sokszor nagyon izgalmas, az utópia nem különösebben erős, de vannak benne kiemelkedő elemek — például amikor a király saját portréja átveszi a hatalmat, az egy bőven önmagán túlmutató jelenet. Wojciech Kilar (aki olyan filmekhez járult hozzá, mint a Zongorista), zenéje megkapó. Egyik legerősebb eleme a látványvilág, ami valóban egyedülállóan különlegesre sikerült. Itt meg kell jegyezni, hogy míg az oroszlánok lázadása szép motívum, addig a záró képeken a „munkás ököl vasököl” párhuzam bántóan hathat a régi függönynek ezen a felén.
Amennyire bajos emiatt a politikai értelmezés, annyira tetszetős a pszichológia. A toronyváros tetejéről kiszabaduló pár végigjárja nehézkes útját a pincék fenekéig, hogy a földön az egyenlőség által eltörölt mélységek és magasságok síkján lehessenek egymáséi. Segítőjük, Madár úr, bár egy ponton fogságba esik különösebb nehézség nélkül kísérheti a szerelmeseket, hiszen repülni tud. Abban a pszichében, ahol a saját hibáját túlkompenzáló tudat a legfelsőbb szinteket testesíti meg, míg az elfojtott vágyak és erők a föld alatt szunnyadnak (mint az oroszlánok és a hatalom legfélelmetesebb elnyomó eszköze: a pusztító robot), ő testesíti meg azt a reflektáló értelmet, ami kigúnyolja a trónoló királyt és felzaklatja a béklyóba került hatalmakat. Ilyen értelemben a pásztorlány és a kéményseprű szerelme a szabadság ’egyszerű’ vágya lehet, ami szükségszerűen szemben áll a király világával: az önámítással és a látszatvilágokba való nárcisztikus kapaszkodással.
Persze a pszichologizáló értelmezés nem feltétlenül fedi le az alkotók szándékát, ahogy nem is kell lefednie, ahhoz, hogy helyénvaló legyen.
Bárhogyan is: a The King and the Mocking Bird kiemelkedő rajzfilm, amit – többször is - érdemes megnézni.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése