Az örök fiatalság titka – a farkába harapó kígyó

Az örök élet és az újjászületés középkori szimbóluma a saját farkába harapó kígyó, az uroborosz. A kígyó a nietzschei korpuszban sem egyértelműen a rossz szimbóluma: „A kígyó amely nem tudja levetni a bőrét elpusztul. Csakúgy mint azok az elmék, melyek nem képesek megváltoztatni a véleményüket: megszűnnek elmék lenni.” (Hajnalpír:523). A szabad szellem újfajta tudományos szemléletet képvisel: nem befolyásolja a hagyomány és a tekintély, az igazságai keresése közben azt fogadja el igaznak, amit annak talál, nem pedig amit gondol – mondaná Nietzsche, illetve úgy 120 éve mondta is. Ez tézis, ami az önmagunkkal szembeni szkepticizmust, rugalmasságot követel, nem csak a tudományos munkában, de a mindennapi életben is megbízható iránymutatás.

A teremtés képessége mindenkiben meglévő törekvés és vágy, igazán emberi dolog, annak a vágya hogy megváltoztassuk magunkat és környezetünket, mintegy rajta hagyjuk lenyomatunkat. Ámde rajtahagyni önmagunk lenyomatát saját magunkon —a szó valódi értelmében önmegvalósító emberré válni, vajon nem a legnagyobb naivitás azt képzelni, hogy ilyesmi elérhető hatalmas áldozatok nélkül? Következetesen szabadon követni önmagunkat— talán nincs is ennél veszélyesebb vállalkozás.  Bátornak kell lenni, mert az önmaga akaratát követő ember nemcsak óhatatlanul szembe megy másokkal, velük néha meg is ütközve, de aki következetes önmaga követésében néha óhatatlanul szembe megy önmagával is; céljai érdekében személyiségének egyes részeit leépíteni, más részeit felépíteni törekszik, így formálva magát. Tehát elpusztítva azt ami, lesz más, mint a kígyó, amelyik önmagát falva lesz örökké élő.

Megszokásból le lehet élni egy életet is. Lehet, de nem érdemes. Szabad szellemként szembemosolyogni a kihívásokat —sokkal izgalmasabbnak hangzik. Közben ne feledjük a veszélyeket sem: „ Minél magasabbra emelkedünk annál kisebbnek tűnünk azok szemében, akik nem tudnak repülni.” (Hajnalpír: 524)