"Aki az egymással-beszélés során hallgat, az tulajdonképpenibb módon >>adhat értésre valamit<<, azaz inkább alakíthat ki megértést, mint az, aki nem fogy ki a szóból. Valaminek a túlbeszélése a legkevésbé sem kezeskedik arról, hogy ezáltal a megértés előbbre jut. Ellenkezőleg: a hosszadalmas megbeszélés elfedi a megértett dolgot, és látszatvilágosságot kölcsönöz neki, azaz a trivialitás értelmetlenségéhez vezet. De a hallgatás nem jelent némaságot. Ellenkezőleg, a néma a >>beszélés<< felé tart. aki néma az nem csak nem bizonyította, hogy hallgatni tud, de nincs is semmi lehetősége ennek bizonyítására. S aki természettől fogva keveset beszél, az éppoly kevéssé mutatja meg, hogy hallgat és hallgatni tud, mint a néma. Aki soha sem mond semmit, az adott pillanatban nem képes hallgatni. Csak az igazi beszélésben lehetséges a tulajdonképpeni hallgatás. A jelenvalólétnek ahhoz, hogy hallgathasson, mondanivalóval kell rendelkeznie, azaz rendelkeznie kell önmaga tulajdonképpeni és gazdag feltárultságával. Ekkor a hallgatagság megnyilatkozik, és véget vet a >>fecsegésnek<<."
Heidegger, 1926 (2007). Lét és idő: 155 p.
A filozófus megfordul és eltűnik az erdőben ahonnan az imént lépett előtt. Közben egyszerre két dolog történik: a paraszt, aki eddig figyelt, megrántja a vállát és a régi közmondásra gondol, "ha nem tudsz a csöndnél jobbat mondani, maradj csöndben". Aztán újra, magasra emelve a kapáját - a földre néz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése