Annyi ital és füst...

Annyi ital és füst kavarog már bennem és mögöttem,

hogy kotyogni kezdett a főzet; ismeritek a fajtámat, azt a koravén

cinikust, aki jegy nélkül utazik a buszokon

és halkan morog, ha elkapják

tarkómon és homlokomon lassan izzadom ki az életet

egyébként unalmas lenne ez az este is 

zavarna  a muslicákkal lepett csarnok, az ordítozás

és a szétzavart gondolatok tánca

így sok év után, mindössze ennyit tudhatok:

az ember humuszból és spirituszból van

a föld pedig elnyeli a halottakat — a többi rejtély, de barátaim a bűneimben

most egy percre csak, mentsétek meg a józanságomat

mert holnapután megint elindulok, sokadjára megyek el
csak azt nem tudom miért

valahogy mégis

mindig
itt maradok veletek