Újra-megszületők dala

(megfeszített forradalmárok emlékére)

amikor felébred a test, reggel,  

indulnak a pékek el,

izzadt és vaskos kézzel

életük kenyerét dagasztani meg

 (corpus dei homo – unus culpa abdificare)

így készül az ember: vérben és szennyben

fogan és születik, vérbe és mocsokba vész,

közben a hangja kegyelmet kér — de egyben követel,

kiáltása teremtő tetetésé, isteni harag;

(amit követel arra jogosult, amit akar az igaz)

hősként kiált a milliárdnyi ember, mert tudja:

végzete a mocskos fekete keret,

de küzdve tölti föl azt a határtalan, 
emberi képzelet

(és pusztulásában egyenként hal meg az, amiről nem tudtuk, hogy él)

de a bőr és a hús alól, tiszteletet követel

a sors; ami minduntalan fel- és elszakad

— mert az ember elbukik, de az élet, az élet az örökre él —

hogy egy új ég alatt teljesítse be, amit diktál az egyéni és

az egyként általános, nagy, emberi akarat.