Titkos jeleim

A reggeli napsütésben még száradnak az este utcakőre hányt álmok

(távolról hallatszik a részegek üvöltése,

csak elvétve üt át az érkező tábornokok

szirénázó kísérete — egyébként csöndes az utca)

Ebbe az életbe – a csikkel teleszórt járólapjaival -

én egyszer belepusztulok;

azért előtte két comb után nézek,

mert a forrósodó utcán:

vonuló lányokat koslat a mohó tekintet

itt otthonról kivert vándor a vágy,

aki esténként lyukakba, üregekbe térne

vagy testes söröskorsók fenekébe

farkasszemet nézni betegségeivel

hogy aztán egy újabb körben oldódjon,

remélve a szabadulást,

ami majd más lesz holnap vagy azután,

remélve azt, ami talán nincsen —

mégis: lobogó zászló minden szoknya

és győzelmet hirdet, akár a tömény

benzin szagú alkohol az agyvelőn

közben megint felbőgnek a szirénák,

és a tábornokok (őket hirdetik

mindenhol az utcán) újra erre jönnek, de

ki az, aki odanéz éppen most, amikor lobognak a szoknyák

és feszülnek a ruhák a melleken…

aztán csak befordul a sarkon, amibe a tekintet belevész:

eltűnik végleg a nyílás. Marad a sziréna hangja, az utcakő,

és a reggeli napsütésben lassan odaszáradó álmok —

titkos jeleim a csikkekkel teleszórt járólapokon