Igazi tészta, fagylalt és kávé. Mindenből az igazi; tehát a többi csak utánzat, hamisítvány. Az igazi, tiszta ízektől távol eső, az csak deviáns étel lehet; konyhánk másodrendű, kerülendő íze. Már régóta kíváncsi voltam milyen a jellegzetes olasz konyha. Hát azt hiszem ennek szó szerint utána jártam. Mangare! Mangare! Plusz holland halak, a bónusz pedig egy igazi szárd specialitás.
Hollandia
Rémes időjárás, xenofób lakosság és mérhetetlen hipokratizmus: valamiért mégis özönlenek, turisták és üzletemberek, utazók hadai, hogy magukévá tegyék egy darabját annak az országnak, aminek a neve a liberalizmussal szinonimaként vonult be köztudatba. A kávé vizezett és bár valamiért (talán a 450 kilométernyi partszakasz miatt) biztosra vettem, hogy értenek a tengeri ételekhez — csalódnom kellett: a panírozott hal kivételével, — ami pedig azért nem számít, mert dekánként párszázért siófokon is megkapom ugyanazt — nemzeti konyha nem létezik. Illetve a nyers hal, de én ezt már konyhának nem merem nevezni.
Olaszország
Tészta sajttal, tészta hússal, hallal, gombával és kagylókkal. De ez még semmi, mert itt ehetünk tésztát tésztával! És a csömör elkerülése végett van zöld, piros, fekete és citromsárga tészta is. Több Európával kapcsolatos naiv gondolatomhoz hasonlóan abban is csalódnom kellet, hogy egy tál (szabvány éttermi) étel mindenhol 250 gramm húsból, vagy halból és 250 gramm köretből áll. És még mindig egy picit szomorúan nézem a tányéromba csavart 400 gramm - jobb esetben kagylómentes, sajttal vékonyan meghintett - tésztámat. Mert az már az enyém, azt meg kell enni: jó étvágyat — mango, mango! A kávé megvigasztal; a franciákkal ellentétben, akik ezen a téren pár éve nagy csalódást okoztak, az olaszok valóban értenek a kávéfőzés mesterségéhez. Valójában annyira jó főzetek készülnek itt, hogy a napi több csésze elfogyasztása sem tűnik fel — igaz még szokatlanul hat a tükörből visszanéző bevérzett szempár. Nyilván rendkívül egészségtelen, de legalább annyira finom: az olasz kávét bátran ajánlom — mert van olyan jó, mint az otthoni.
Szárd grill
Hagyományosan a sziget belsejébe építkező nép, a szárd sok szép régi szokást őriz. A Kelet-európaiak és a távol-keletiek általa lakott tengerparti sávot elhagyva jutunk a sziget hegyes és dombos belső vidékeire. Lehetne Tolkien könyvek helyszíne, de a szicíliai fazonú csapott sapkát hordó helyiek arcára van írva: egy percig sem viccelnek, ők itt komoly hagyományokkal élnek együtt. Ezektől a cserzett arcú, de vidám emberektől joggal várja az utazó a saját, a kontinentálistól lényegesen elütő konyhát. És nem is csalatkozik: a több száz éve pásztorkodó és halászó nép a húsokat és halakat egyaránt ismeri. Tészták mellett, vagy helyett, sok kenyérszerű péksüteményt esznek, köztük van egy-két kifejezetten ízletes fajta. Ismernek egy „szörnyen erős italt”, ami azért szerencsére fele annyira sem kapar, mint az otthoni pálinka — és ez a hegyek között a tűző napsütésben így is van jól.
Állítólag valóban veszélyesek, ebben több helyi megerősített, de a szárdokat határozottan tisztelem azért a vidám nemtörődömségért, amivel szinte minden emészthetőt rávetnek a grillrácsra. De vigyázat, az ételt nem szeretik teljesen átsütni, ami kellemes a beefsteak, de zavaró például a kolbász és az angolnafélék esetében.
Bonapetito!
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése