A környezet rendezett, szokás szerint ismét szemerkél az eső. Minden a helyén a megszokott utcaképpel. A sétálgató, bevásárlószatyros emberek a város méreteit meghaladó léptékben gomolyognak a legnagyobb békességben tűrve a tömeget, csak néha torpan meg egy-egy csoport. Arcukon a döbbenet keveredik valami mélységes ürességgel. A Vredenburgon a St.-Jabocsstraati kereszteződés előtt különös stúdió működik. A portól kicsit szürkés kirakat egy másik világba vezet.
Ez az a hely, ahol este, amikor a többiek alszanak, még hangosan szól a zene, és ahol estébe nyúlóan zajlik a munka. Feltéve, ha Pim éppen úgy gondolja, érdemes kinyitni. A látszat megtévesztő, mert nem, nem egy hajléktalan tévedt be a csípős holland időjárás elől melegedni; a hosszú kabátban csoszogó szakállas férfi Pim, a tulajdonos. Maga is művész, ráadásul tehetségesnek tűnik a kereskedésben is. Bár a hajléktalan imázs gyanús, de a szemében bujkáló mosoly másról tanúskodik. A kapu nyitva áll az érdeklődő előtt.
Napközben kevésbé feltűnő a hely. Ilyenkor az a kevés állandó művész dolgozik a műteremben, akik életvitelszerű, professzionális grafikusok, festők, mint Martin vagy Elie. Utóbbi készítette a hely eddigi dekorációját meghatározó festményeket és installációkat, köztük a kibernetikai és bionikai mintával körbefuttatott próbababákat. A kirakat ebben a kontextusban részben más értelmet nyert. De csak részben, mert valójában egy boltról (is) van szó, ahol az elkészült alkotások megvásárolhatók. Igaz még nem látom át, hogy mit kezdene egy tehetős holland a kifestett babákkal, de azt hiszem, ez az esztétikum világában csak egy részletkérdés.
Mindenesetre meglepőnek tartom azt a nyitottságot, ami valóban jellemzi ezeket az embereket. Ők maguk sem tudják, hányan tartoznak a stúdió köré alakult csoporthoz, mert "vannak, akik bejönnek az utcáról és akik kimennek". Csinálnak egy-két kisplasztikát, egy skiccet, vagy csak megisznak egy sört. Esetleg hónapokig, vagy évekig maradnak.
Ez a kavarodás esténként látszik a leginkább, amikor Pim bulit szervez. Ilyenkor mindenféle emberek keverednek, idősebb műkedvelők tizenéves art-ribikkel, szakadt ruhájú művészek a műmájer művésznek öltözött dandykkel. Megjelennek a squatterrek. Megjelenik az eklektikusan öltözködő Pierre, a civilben könyvelőként dolgozó holland költő, aki matematikai formulák alapján szerkeszti a verseit. Leül egy székre és órákon keresztül nézi a sarokban rögtönzött DJ pultból falra kevert fényjátékot. Pim táncol, mosolyog és kiabálva rendezi vagy századszor is újra az installációkat, de a betérő kíváncsiskodókat mindig nagy komolysággal vezeti körbe.
Mivel a Szimplához, a Tűzraktérhez vagy Dürerhez hasonló helyeket erre még nem találtam - külön élvezetet jelent a stúdió, ami egyszerre több is és kevesebb is az előbbi szórakozóhelyeknél. Úgy tűnik, itt valódi szubkultúra az, ami otthon egyre szélesebb körökben lesz népszerű; a kortárs kultúra jobban működő, de kevesebb embert vonzó kuriózum.
 |
| Pim és Pierre, a költő |
 |
| Elie |
 |
Martin |
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése